Ige:

„Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek ti igazak az Úrban, magasztaljátok szent nevét! Zsolt 97,11-12

Történet:

A kis bordóruhás porcelánangyalka szokatlan fényességre ébredt.

– Ó, de szép lettem!- gondolta, ahogy végignézett magán. Minden ragyog körülöttem! Én magam is ragyogok! Hát ezért állítottak ide a szekrényre! Én gyertyatartó angyalka vagyok!

Eddig csak azt éreztem, hogy üres vagyok belül. Azt láttam, hogy lyukas a ruhám. Ez a gyönyörű szép bársonyruhám. Igaz, csillag alakúak voltak a lyukak, de mégiscsak furcsa volt!  De mostmár értem! Hogy is látszódna a gyertya fénye a ruhámon át, ha nem épp a csillaglyukakon keresztül!

Az angyalka megbékélt magával s a világgal. A gyertya fénye megvigasztalta és megbékéltette sorsával.

Így van ez rendjén. Egy kicsiny láng is milyen nagy világosságot tud hozni valakinek az életében!

– Átmelegszik a testem! –gondolta azután. Olyan hideg, sötét volt itt a polcon. Már a múlt héten ideállítottak, csak néztem körül az idegen szobában. Előtte a boltban minden fényes volt és sokan voltunk egymás mellett. De itt nagyon egyedül éreztem magam. Ez a meleg fényesség azonban most nagyon jólesik! Mintha egy másik érzés is bontakozna bennem. Valami mélyebb, mint a békesség. Szeretni akarok! Hát ezért suttogták társaim, hogy a szeretet miatt jöttünk ide a világra! Hogy hírnökei vagyunk a szeretetnek! Mondták, hogy valamikor nagy angyalseregek jöttek erre a világra és arról énekeltek, hogy: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség!” Igen, ez a meleg az én szárnyaimat is felmelegíti, én is repülni tudnék. Igen, mostmár tudnék velük énekelni a Királyról, aki megszületett, hogy a szeretet melegét hozza el az embereknek. Ilyet még sosem éreztem!

Az angyalka észrevette, hogy a szobában sorra gyújtják meg a gyertyákat. De azt is érezte, hogy az ő gyertyája milyen kicsi!

– Meddig elég az én kis fényem? Vajon nem akarja elfújni valaki? Elég egyáltalán valamire ez a kis lángocska? Fénylik tőle a fejem a szárnyam, a ruhám. Elég ennyi is? Elég a remény, hogy ne legyen annyira sötét? Most látom, már nem csak a gyertyák világítanak, hanem minden szembe is beköltözött a fény! Igen, sok-sok csillogó szemet látok, tükröződik minden tekintetben, hogy van remény! Hogy soha ne adjuk fel a reményt!

A szép bordóruhás porcelánangyalka hirtelen elcsendesedett, mert éneklést hallott. A csend mélyén megszólalt a zene, s egy ének. Már nem csak a szemek csillogtak, hanem az ajkak is mozogtak. És már mosolygott is mindenki körülötte! Mosolyogva énekeltek! S akkor megszólalt a hárfa is a kezében, amit eddig csak szorongatott, s velük énekelte hangtalan, mosolyogva: „Csendes éj, szentséges éj…”

De szép ez az ünnep! Ez az igazi öröm! Szép így együtt! Micsoda éjszaka! Bárcsak soha ne múlna el a szemünkből, a szívünkből!

Az angyalka ekkor értette meg, hogy miért is meggypiros az ő ruhája. Miért nem olyan szép méltóságteljes fehér, mint a többieké volt. Mert ő az öröm angyalkája! Neki lehet ilyen melegszínű, bársonyos a ruhája, s arany a szárnya.

S mostmár hitte azt is, hogy amit ma este megértett, az megmarad neki. Azt soha, senki sem veheti el tőle. Az akkor is megmarad, ha kialszik benne a gyertya, ha körülötte egészen sötét lesz, ha elmúlik az ünnep. Mert az öröm betöltötte egész lényét, ruhája lebbenését, s áradt a mosolya, éneke szerteszét. Aki ránézett, mindenki érezte: az angyalkának titka van, s aki meggyújtja benne a gyertyát, az megértheti!

 

Imádság:

Uram, valóban sok a hiány nem csak a ruhámon, hanem a lelkemben is. Kérlek, ha lehet gyógyítsd meg, s tölts meg örömmel, ami mindenki számára megmutathatja, hogy Hozzád tartozom! Ámen

 

Örülünk, ha a történeteinkkel hozzájárultunk az adventi útkészítésetekhez. Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek!