Ige:

„Mert nagy dolgokat tett velem a hatalmas, és szent az Ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre!”

Lukács 2,49-50

Történet:

Egy karácsonyi ünnepre készülve már előre tudtam, hogy most egyedül leszek szent-este. Bekészítettem a legkedvesebb zenémet, egy kis finom vacsorát, meggyújtottam a sok kis mécsest a szobában.

Egyszercsak csengettek. Nem értettem, hogy karácsony este ki lehet? S ahogy kinyitottam az ajtót egy kisírt szemű lány állt ott – az egyik fiatal, aki a gyülekezetbe járt. „Ledőlt a karácsonyfa, összevesztek a szüleim, elmenekültem!”

Beinvitáltam, megkínáltam egy bögre forró teával, leültünk a csendes, meghitt szobában. De mire elkezdtünk volna beszélgetni, újra csengettek. S egy másik ifis mondta, hogy kiosztották az ajándékokat, de a család leült tévézni, s neki az már nem kellett. Gondolta megnézi, hogy tölti a karácsonyát egy ifjúsági lelkész.

S még három fiatal érkezett aznap este. Ki űzve, ki fájdalommal, ki a család közömbössége miatt. S akkor ott valami más lényege jött elő a karácsonyi ünnepnek: a lelki közösség megélése. Mert, ha minden eszköz adott is, vannak ajándékok, vannak karácsonyfadíszek, de nincs szeretet-közösség, az ünnep megszürkül, s vele a résztvevő emberek is. Hiszen a szent család tagjai is űzöttek voltak és fáradtak, s csak egy istállóban találtak helyet: Isten mégis gondoskodott olyan közösségről, akik megtalálták a gyermeket, s benne azt, aki így jött közel mindnyájunkhoz.

Imádság:

Drága Úr Jézus! Köszönjük, hogy Te mindenki számára elérhető vagy! Hogy nincs kivétel. S ki-ki úgy jöhet hozzád, ahogyan van, mert Te befogadod! Köszönjük, hogy találhatunk közösséget családban, gyülekezetben. Kérünk segíts, hogy mi is befogadhassunk másokat, s ne szokásokról szóljon az ünnep, hanem közösségről. Ámen

Közreadja:

Fodorné Ablonczy Margit