Gyermeknevelés – önmagunkon keresztül

Gyermeknevelési könyvek a mindennapokhoz II.

Évek alatt számtalanszor hívtak meg oktatási intézményekbe előadni. 2001-ben, amikor pszichológusként lediplomáztam, ráadásul egy középiskolában kezdtem a pályafutásomat. Amire most ki szeretnék lyukadni, hogy egy alkalommal óvodai szülői értekezletet bíztak rám. Megkértem a pedagógust, hogy ültessen le körben bennünket és engedje meg, hogy csoportosan beszélgethessünk. Arra gondoltam, hogy kérdéseket tennék fel, a válaszokat és magát az eseményt pedig moderálnám. Így is lett. Az első körre jól emlékszem. Megkérdeztem: ki, hogyan mond a gyermekének nemet? A legbátrabb szülő kezdte a válaszadást, majd adta tovább a labdát annak, aki kérte, illetve akinek szánta. Lehetett passzolni is, vagy éppen röviden reagálni.
A szülők bátrak, nyitottak voltak – hála a kedves óvónő bizalmának és támogató jelenlétének. Azt tudom erről az alkalomról megosztani, hogy sok okosság, bátorító tanulságtétel és praktikus észrevétel hangzott el. Bennem az maradt meg a legjobban, amikor az egyik apuka a gyermeknevelést pankrációnak jellemezte. “Ha az egyikünk a ringben elfárad, beugrik helyette a másik!”
Évekkel később egy gimnázium kért fel speciális feladatra. Az egyik osztállyal több tanár sokat küszködött. Az igazgatónő azt szerette volna, ha bemegyek a diákokhoz. Nekem elsőre más ötletem támadt. Kezdeményeztem az ott tanító pedagógusoknak egy csoportos foglalkozást. Az iskola támogatta az elképzelésemet. Nos, ezen az alkalmon is körben ültünk le. A nyitókérdésem az volt, hogy kinek, milyen pozitív nevelési tapasztalata van az ominózus osztállyal kapcsolatosan. Őszintén írhatom, hogy a tanárok jobbnál jobb gondolatokat osztottak meg egymással! Nekem csupán minimális konstruktív szerep jutott. Ezen az eseményen újból csak rácsodálkoztam arra a sokoldalú kollektív tudásra, amelynek a birtokában vagyunk!
Az előző két példát azért osztottam, háta más is fog csoportos alkalmakat szervezni!
Hiszen egy konstruktív légkörben rengeteget tudunk egymástól tanulni!
Jöjjön a második gyermeknevelési könyvajánló!

Felnövekedni újra

Hogyan válhatunk jó szüleivé gyermekeinknek és saját magunknak
(Jean Illsley Clarke, Connie Dawson (2004): Z-Press Kiadó Kft., Miskolc)

Ez a könyv a remény könyve. Nem csupán a gyermekek nevelésére “hajaz”, hanem ezt a törekvést párhuzamba hozza a szülők felnövekedésével. Ilyen értelemben az írás korszakalkotó. Bár nem vagyok gyermekpszichológus, de azt az elvet maximálisan vallom, hogy nemcsak a csemetéknek van szükségük növekedésre, hanem a szüleiknek is!
A könyv által érintett témák: a gondoskodás, a túlzott engedékenység, a fegyelmezés, a problémamegoldás, a jóvátétel, az elég fogalma, a szülés előtti-alatti tapasztalatok és az örökbefogadás. Számomra a leginkább használható rész pedig a különböző életkorok fejlődési stádiumainak összefoglalói.
Egyedülálló módon, az életkorok mentén részletes leírásokat olvashatunk a gyermekek és a szüleik viselkedéséről. Sőt, az “ősök” hátráltató viselkedéséről, a felnőttség újra átélendő feladatairól, valamint azokról a jelekről, hogy ha a szülőnek fel kell nőnie. A könyv részletesen kitér a megfontolt újra-felnövekedést segítő szülői tevékenységekről is.
A már általam korábban olvasott, neveléssel foglalkozó szakirodalom legzseniálisabb könyve ez. Azt gondolom, hogy a tranzakciónális analízis értékei és a sok-sok gyakorlati példa – a néhol szárazabb részek ellenére – hatékonyan tudja segíteni mind a gyermekek, mind a saját gyermeki énünk „nevelését”!

Az alábbi idézetekkel szeretném a könyvet megkedveltetni:

  • “A gyerekeknek sok szeretetre van szükségük, hogy megtanulhassák szeretni saját magukat.” (11.o.)
  • “A gondoskodás két formában nyilvánul meg: az aktív törődés és a támogató törődés formájában. Az aktív törődés annyit jelent, hogy a gondoskodó személy észreveszi, megérti a gyermek jelzéseit, szükségleteit, és válaszol rájuk. A gondoskodó személy eldönti magában, mire van a gyermeknek szüksége, és erre szeretetteljes, megbízható, bizalmat ébresztő módokon válaszol. Támogató törődésen azt értjük, amikor a gyermeknek felajánlunk valamilyen gondoskodást, amit ő szabadon elfogadhat, elutasíthat vagy egyezkedhet róla.” (26. o.)
  • “A szülő majd csak akkor fogja tudni eljuttatni a szeretetét és a támogatását a gyereknek, amikor a családi szabályok, a határok megadják azt a biztonságérzetet a gyerek számára, hogy a szeretetben ne lásson fenyegetést.” (44.o.)
  • “Az egyezkedés megtanítja a gyereket gondolkodni, felelősségvállalásra ösztönzi, és megerősíti azt az elvárást, hogy energiáját, erőit pozitív módon használja majd fel.” (73. o.)
  • “Az a szülő, aki túlzott engedékenységet tanúsít, különösen sokat törődik az egyik vagy több gyerekkel, ami látszólag találkozik a gyerek szükségleteivel, valójában azonban nem így van. Az a gyerek, akivel túlzottan engedékenyen bánnak, ínségnek van kitéve a bőség kellős közepén. (…) A túlzott engedékenység egy fajtája a gyerek elhanyagolásának.” (119. o.)

Remélem ezzel a könyvajánlóval és megosztással egy újabb kis segítséget tudtam ahhoz adni, hogy lehessen a változtatás lehetőségében hinni!

%d bloggers like this: