Mi az a CSALÁDI ÁHÍTAT?

Felolvasunk egy szakaszt a Bibliából?

Valaki imádkozik étkezés előtt?

Beszélgetünk este a napról és összegyűjtjük közösen élményeket?

Hollandiában járva egy sok nemzedék óta keresztyén családban éltem át, ahogyan a vasárnapot megszentelték.

Délelőtt templomban voltak – együtt. Későn keltek, mert a templom előtt csak a felöltözés ünnepélyessége volt fontos. A templomból sem siettek haza, hanem együtt voltak a többiekkel délig egy sütemény, egy kávé mellett. Csak délután 3 körül volt ebéd, amit együtt készítettek el. Az ebéd után leültek a nappaliba, újra felolvasták az istentiszteleten hangzott igét és beszélgettek. Csak a családfő imádkozott, de érezhetően mindenki vele mondta, ami megérett az áhítat alatt. Majd énekeltek. Mindenki kérhetett éneket. S még volt idő egy nagy sétára, ahova a család már a kutyát is vitte.

A családi áhítat mindez, s még ezen túl sok-sok minden. A legfontosabb ismertetőjegye, hogy A CSALÁD SZÁMOL ISTENNEL. Hogy a hétköznapokban is van mondandója Istennek együtt, hozzánk.

Egy nemzet alapsejtjei a családok. A 3-4 nemzedékes, egymás terheit hordozó, egymás örömeit számontartó családrészek.

Akik hiszik, hogy családjuk ajándék – Istentől mindannyiuknak.

Ahol mindenkire szükség van. Mindenki hozzátesz valamit a maga sajátosságaival.

A CSALÁDI ÁHÍTAT ennek tudatosítása, s az erre való rendszeres alkalom megteremtése: Együtt elcsendesedni, imádkozni, énekelni, játszani, beszélgetni – EGYÜTT LENNI ISTEN KÖZÖSSÉGÉBEN.

S ennek egy rendszeres időt fenntartani.

Minden reggel? Vagy minden este? Vagy csak vasárnap délután?

Segíthet egy CSALÁDI ÁHÍTATOSKÖNYV, mely egy teljes évre való üzenetet tartalmaz a HEGYI BESZÉD igéivel, melyek RENDET TEREMTENEK, ELIGAZÍTANAK a családi és minden emberi kapcsolatban. Istennel való kapcsolatunkban is.

Aki még nem tartott családi áhítatot a családjában, kezdje el.

Nem kell sietni, először a döntés, a hely és az idő elkülönítése a fontos. S azután a ragaszkodás ahhoz, ami jó – megbeszélésekkel. Gyermekek életkora szerinti rugalmassággal és mégis hűséggel, hogy a család összetartozásának fontosságát mindenki megérezhesse.

CSALÁDI ÁHÍTATOSKÖNYV – CD melléklettel

Kapható a REFORMÁTUS PONTBAN.

%d blogger ezt szereti: