Mentálhigiénés segítő szakemberként dolgozom a kecskeméti kórház Perinatális Intenzív Centrumában.

Diplomás ápolóként végeztem 2001-ben a Szegedi Tudományegyetem Főiskolai karán. Négy gyermekes édesanyaként 15 évig főállású anyaként voltam otthon, közben elvégeztem Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés képzését. Tanulmányaimat folytatva 2018. szeptemberétől az ELTE Pszichológiai tanszékén indított Perinatális szaktanácsadói képzésén veszek részt.

Kezdetben önkéntesként kezdtem a kecskeméti kórházban, mint segítő szakember és jelenleg is a Koraszülött Osztályon dolgozom. Munkám során támogatom és segítem a koraszülöttet szült édesanyákat, családjaikat. Az érintett családok a boldog várakozásból egy traumatikus állapotba kerülnek. A szülők tele vannak félelemmel, szorongással, aggodalommal, tehetetlenség érzésével és ennek feldolgozásában kísérem, támogatom és segítem őket. Kiemelt területként foglalkozom még az anyatejes táplálás támogatásával.

Férjemmel a Kiskunfélegyházi Baptista Gyülekezetben szolgálunk egyéni és házaspári lelkigondozásban.

 

%d blogger ezt szereti: