1952-ben születtem Ráckevén. Szüleim 7 gyermeke közül én vagyok a legidősebb.
Az általános iskola elvégzése után Budapesten a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban érettségiztem, majd 1 év sorkatonai szolgálat után a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán szereztem üzemmérnöki diplomát. Másod év után megnősültem, s 1974-ben Kecskemétre költöztünk. Házasságunkból 9 gyermek született, – akiket katolikus hitre igyekeztünk nevelni – és jelenleg 19 unoka boldog nagyszülei vagyunk.
Első két munkahelyemen a főiskolán tanult tudásanyagot hasznosítottam.  (üzemmérnökként 5 évet, majd vegyészként 10 évet dolgoztam)

Közben egyre több önkéntes munkát végeztem (tagja voltam az Erdélyi Menekülteket segítő Bizottságnak, a Kecskeméti Nagycsaládos Egyesület alapító elnöke voltam, a Nagytemplomban nagyon sok jegyespárt készítettünk fel az esküvőjükre és így egyre ismertebbé váltunk városunkban. Egy alkalommal felhívott az egyik Családsegítő Szolgálat vezetője, hogy nincs-e kedvem állást változtatni, van egy üres családgondozói státusza.
Pár nap gondolkodás után igent mondtam és 23 évig különböző beosztásokban 2012-ig (nyugdíjazásomig) ebben az intézményben dolgoztam. 1995-ben szereztem meg a családterapeuta címet és 2004-ben az általános szociális munkás diplomámat. Nyugdíjaztatásom után vállalkozóként továbbra is végzek család és párterápiát.

 

%d blogger ezt szereti: